Céline Dion és Lady Gaga duettje nyitja meg a párizsi olimpiát
Ez lesz Dion első fellépése 2020 óta; 2022-ben nyilvánosságra hozott, súlyos, ritka betegsége miatt azóta lemondani kényszerült minden turnéját.
Ez lesz Dion első fellépése 2020 óta; 2022-ben nyilvánosságra hozott, súlyos, ritka betegsége miatt azóta lemondani kényszerült minden turnéját.
Párizsban látszólag minden készen áll az olimpia megnyitójára, csak a hangulat várat még magára. Öngólt rúgtak a szervezők azzal, hogy ennyire beavatkoztak a város életébe?
Iránymutatást ad a Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli szolgálata az olimpiára utazóknak: mit és hogyan szabad Párizsban, mit kell, miben tudnak segíteni, és mivel ne keressük őket.
Egy román távolugró mintájában találtak tiltott szert.
Száznyolcvan sportolóval hajózik be a Szajnán a magyar olimpiai csapat. Köztük lesz Szilágyi Áron és Csipes Tamara, mindketten többszörös bajnokok. De kik szerezhetik meg az első olimpiai érmüket? Az esélyesek közül mutatunk be ötöt.
Utcaművészek, a Kis herceg-bolt tulajdonosa és revütáncosok várnak minket Párizsban. Ugyan a hírek szerint egyelőre megcsappant a turisták száma, a francia fővárosban a szállodák kihasználtsága jóval az átlag alatt van, az Airbnb-szállások szinte megduplázódtak, és biztosan sokan érkeznek a városba, akiket pedig elrettent a várható tömeg, zsúfoltság, azokat igyekszik az idegenforgalmi hivatal meggyőzni arról, hogy érdemes Párizsba látogatni. De kik szolgálják majd ki a sportolók és turisták áradatát? Nagyítás-galériánkban megmutatjuk.
Az Allianz Research kutatása szerint a francia költségvetés is összességében keres az olimpián, a turizmusnak és az infrastrukturális beruházásoknak pedig hosszú távon is nagy haszna lehet a helyi gazdaság számára.
Továbbra sem dőlt el, hogy az olimpia nyíltvízi versenyeit és a triatlonosok úszóversenyét a Szajnában rendezik-e, de az legalább már biztos, hogy a szervezőknek van B tervük.
Nemcsak ön fogja nézni a párizsi olimpiát, hanem mesterséges intelligenciával dolgozó felügyeleti rendszerek is. Kritikusok szerint a biztonság és a megfigyelés iránti vágy felülkerekedett a GDPR szellemén.
Húsz év után fordul elő újra, hogy mindkét kézilabda-válogatottunk ott van az olimpián: 2004-ben a férfiak a negyedik, a nők az ötödik helyen végeztek. A nők már csütörtökön megkezdik szereplésüket a francia fővárosban, mutatjuk a menetrendet.
Két órára félbeszakadt a meccs a pályára berohanó marokkói szurkolók miatt, majd a bíró érvénytelenítette az argentinok egyenlítő gólját.
Az elmúlt három évben az öttusa világa a lovaglás leváltásának lehetőségétől volt hangos. A tokiói olimpia vízválasztónak bizonyult, a lovaknak menniük kellett, és a sok alternatív megoldás sem menthette meg őket. De miért most történt mindez, és mi volt az utolsó csepp a pohárban?
Mandulagyulladása van, az orvosa nem javasolja, hogy induljon az olimpián.
A Központi Statisztikai Hivatal is a párizsi olimpiára hangol.
Schmidt Ádám az olimpiát megelőző időszakról beszélt az M1-nek, illetve arról, mely sportágaktól vár biztosan érmet Párizsban.
A férfi már 14 éve él Franciaországban, és Törökországból tartott épp haza, amikor az őt figyelő francia titkosszolgálatnak gyanús lett egy telefonhívása.
Az olimpiai bajnok később csatlakozik a csapathoz az úszókapitány szerint.
Helyi források szerint “nagyszabású és komoly következményekkel járó” projektet készített elő. Ügyét ugyanakkor nem terrorakcióként kezelik.
A rapper nemcsak fáklyavivőként, hanem az NBC olimpiai közvetítésének a házigazdájaként is ott lesz Párizsban.
Az énekesnőt Párizsban fotózták le, a fellépése a TMZ szerint biztosnak tűnik.